Ha anya vagy, tudod milyen, mikor nem alszik. Napokig, hetekig ébred óránként, sír, nyíg, téged akar, te meg aludni. Ha több gyereked van, akkor azt is tudod, milyen rettegni, hogy fel ne ébressze a tesót is, mert akkor vége lesz a világnak, de az éjszakai alvásnak biztosan. 

Az elsőnél, mikor megtapasztaltam a hetekig, hónapokig, évekig, sőt évezredekig tartó nemalvást, nagyon megszenvedtem. Könnyes szemmel mondogattam, hogy így embereket szoktak kínozni és én ezt tuti nem bírom tovább. Gyakorlatilag kihisztiztem magamnak a segítséget. (Itt jegyzem meg, akkor is segítettek volna, ha nem hisztizek, csak simán kérek.)  Aztán elmúlt, egyre jobban aludt, már olyan is volt hogy alhattam egyhuzamban 3 órát, aztán egyszer csak átaludta az éjszakát és én voltam a legboldogabb a világon. Ezt a fantasztikus teljesítményét egyébként az elmúlt lassan 6 évben összesen maximum ha egy tucatszor mutatta be. 

A húga eleinte jobban aludt, de aztán nála is beköszöntött a nemalvós időszak. Zombivá váltam, vagy sárkánnyá, vagy sárkányzombivá, mindenkit bántottam magam körül, egyszerűen mert rosszul voltam. Az egyik legjobb barátnőmmel ekkor sikerült örökre(majdnem 5 hónapra) összevesznünk. Aztán ez a gyerek is rájött, hogy jó dolog az alvás, elkezdte átaludni az éjszakákat és ezt a jó szokását azóta is tartja.

A legkisebbel szemben már nem voltak elvárásaim, lesz ami lesz alapon néztem az éjszakák elé. Erre pár hónaposan egyszer 12 órát aludt egyhuzamban (azóta se). És most elértünk vele is a nemalszomhoz. És én újra hisztizek, zombizok, sárkányozok, hibázok, balhézok. De közel sem úgy. Sokszor észreveszem mit teszek, és korrigálok, mert már tudom, hogy kérhetek és kaphatok segítséget és tudom a legfontosabbat, hogy el fog múlni. Hogy előbb utóbb át fogja aludni az éjszakát.

És útközben megtanultam ezt a helyzetet áldásként felfogni. Mert van három csodás gyermekem, akiknek szükségük van rám, akik bennem látják a biztonságot. Mert van egy fantasztikus férjem aki segít és szeret, akkor is ha elviselhetetlen vagyok, akkor is ha akaratlanul bántom. Van egy anyukám, akinél jobbat nem kívánhatok magamnak, akire számíthatok, aki segít, hogy az lehessek, aki lenni akarok. És úgy alapvetően fantasztikus és segítőkész családtagok és barátok vesznek körül, mindig van akire számíthatok és sose hagynak egyedül.

Mert nem csak a világrengető krízisekben kell megélni az összetartozás csodáját, hanem a hanem a hétköznapok egyszerű küzdelmeiben is. Hálás vagyok, hogy ezt felismerhettem és igyekszem alkalmazni minél többet.