Az érzés, amikor megsütöm a kedvenc sütimet és rájövök, hogy csak este ehetek belőle, ha nem akarom a harmadik étkezésemet délután háromkor letudni, egyszerre kétségbeejtő és felemelő. Majd tudatosul bennem, hogy simán képes vagyok rá, és igazából ez közel sem akkora kihívás, mint hittem. Mert már (rég) nem a kaja irányít. Az érzelmi evés nálam már inkább csak rossz szokás. Hosszú út volt, de megérte!