Télre mindig begubózok, otthoni kuckózás, benti játékok, sok olvasás és némi tévé, meg a sütik.... valahogy így telik minden telem. Nem szeretem a hideget. 
De a mozgás hiánya egy idő után teljesen felőröl, ilyenkor szoktam bent tornázni, meg szerencsétlenkedni, de még nem találtam meg a nekem valót. Volt már Réka, meg Alexandra, meg sportoló voltam, vagy mi a szösz, majd én írok magamnak edzéstervet, de a kezdeti lelkesedés kábé 20 percig ha tartott. Vittem tornázni a gyerekeket, legalább ők mozogjanak felkiáltással, és ők mozogtak is, ami nekik jó volt, de én ettől még tespedtem tovább. 

Tavasz elején már kínomban takarítok, de ez sem az igazi, ráadásul ilyenkorra jutok el abba az állapotba, hogy elfelejtem mi a bajom, csak azt tudom, hogy valami marhára nem jó. Hogy összeesküdött ellenem a világ, mindenki csak engem bánt, kövér vagyok, béna vagyok, csúnya vagyok, rosszul bánok a gyerekeimmel, egyenesen szar anya vagyok, meg persze telhetetlen, makacs, akaratos gyerek, szóval teljes és tökéletes a világvége. 
Idén ez az időszak a hosszú hétvégére esett és a tegnap reggel tetőzött. A kocsiba már sírtam munkába menet, hogy mennyire rossz nekem és mennyire nem ért meg senki. Mikor a második papírboltot is zárva találtam tomboltam dühömben. Leraktam a kocsit és gyalog indultam neki vaktába a városnak, hogy nagyon rövid időn belül számlatömböt szerezzek, mert hihetetlenül sok dolgom van.
Ebben az állapotomban már nem gondolkodok, fortyog ugyan bennem a vulkán, de már arra sem figyelek, hogy tudatosítsam a felszálló gondolatokat, úgyis mind szar alapon. Viszont ilyenkor rendkívül intuitív tudok lenni, úgyhogy, hagytam magam, hagy menjek, perceken belül meg is lett a papírbolt. Aztán mivel nagyon rohantam, nyugisan besétáltam egy virágboltba, vettem az irodámba tavaszt, meg gyertyát, gondolatban átszerveztem a napom és visszabattyogtam a kocsihoz. Addigra már jó volt minden. Hálás voltam a napsütésért, a friss levegőért, a két lábamért, az egészségért és a családomért, megnyugodtam. 




Volt egy nehéz, de tanulságos terápiám, ami után rohannom kellett volna, hogy odaérjek mindenhova. De már eszembe se volt lemondani a jógaórám, inkább kicsit késve de megérkeztem Zsuzsihoz és ahogy elkezdtünk mozogni tudtam, hogy tényleg minden rendben. Minden más ráér, megvár. A feladataim az enyémek, más nem csinálja meg helyettem, és ha nem kapkodok sokkal könnyebben fog menni minden. Kimozogtam magamból a "dugót" a feszültség meg nap közben fokozatosan elszállt. 

Ma reggel már sétáltunk az oviba, legkisebb babakocsiban, a csajok meg nyugisan, csicseregve, mindenre rácsodálkozva baktattak velem. Mostanra tiszta zen minden. Úgyhogy megyek kitakarítok :)